Voltál már abban a szituációban, hogy kértek tőled egy kézműves készítményt, de a végén a vásárló elfüstölt a pénzzel együtt? Ha nem, akkor eddig valamit nagyon jól csináltál! Ha viszont…
Mostanában sokan megtapasztaltuk, milyen is az otthonról való munka, vagy éppen az, hogy milyen az attól való félelem, hogy az egyetlen bevételi forrásunk is elvész. Te is aggódtál? Lehet, hogy…
Ha megkérdeznétek, mi az, amit iskolákban kötelező anyagként írnék elő, akkor az egyik az adózási alapismeretek lenne, a másik pedig saját magunk megfelelő értékelése. Mármint nem a tinderrel kapcsolatosan, mert szerintem az mindig is sok valótlanságot fog kihozni belőlünk.
Ha nekiálltál alkotni és huzamosabb ideig csinálod, és még persze némi elismerés bezsebeléséért meg is osztod a munkádat, szinte elkerülhetetlen, hogy idővel ne fusson be néhány megrendelés. Ez jól hangzik, mi? Én is örültem ám, mint a majom a farkának! A jó hír az, hogyha kell egy kis kiegészítés a munka mellett, mindenképp jó lesz. Aztán akár ezzel is lehet foglalkozni teljes időben, mert mindenki erről álmodik: a hobbink legyen a munkánk!
Valamikor 2012 táján volt, mikor egy megrendelésre készült fotórealisztikus rajz fölött ráismertem a vissza-visszatérő érzésre. Az érzés azt sugallta, hogy ez így nem elég. Amit csináltam, szép volt, de az eredménnyel kapcsolatosan nem öröm vagy büszkeség töltött el. Hanem végül csalódás. Rájöttem, hogy amit érzek, az az elégedetlenség: elég volt a fotórelizmusból.
Reggel nyolckor felkelek, és ahogy kinyomom az ébresztőt, gondolatban összeszedem, mit kell tennem azon a napon; levelekre kell válaszolni, gyakorolni kell, leadni rendeléseket, új designokat készíteni, munkákra jelentkezni, vagy esetleg ténylegesen alkotni. Aztán még mindig pizsamában, kávéval és némi reggelivel a kezemben átcsoszogok az irodába. Szerencsére, az utcán senki nem vet rám furcsa pillantásokat...
