Még februárban “leszüreteltem” a tavalyi petúniák magocskáit, majd el is ültettem őket rögvest. Úgy véltem, hogy talán majd néhány szem kihajt, hiszen egész télen kint voltak a szabadban, így biztosan nem érte meg az idei évet túl sok belőlük. Nos, végül teljesen elburjánzottak, és folyamatosan irtanom is kellett őket a nagy mennyiség okán.

Végül a meghagyottak idővel kikerültek saját cserepeikbe, néhányat pedig el is ajándékoztam már.
Nos, mivel egyrészt régóta nem nyomtam új bejegyzést, és mert virágfotókkal rogyásig van a net, gondoltam én is bővítem őket. Illetve nem tudtam elmenni sétálni és fotózni az eső miatt, szóval elővettem inkább egy olyan témát, ami miatt nem kell kilépnem a nedves időbe.
Szóval íme, néhány fotó a saját nevelésű petúniáimról!
Mindenesetre érdekes, hogy hányféle változat lett két virágszínből. Szerintem jövőre kísérletezni is fogok vele, hogy jobban megértsem a Mendel törvényeket. Yeeee, örökléstan!

Még annyit említenék, hogy igyekszem lassan visszatérni a blogos dologra is. Készülőben van néhány saját projekt, illetve szeretnék végre nekiállni videók készítésének is a youtube-os channelemre — amit már két-három éve nem volt alkalmam bővíteni új feltöltésekkel.

A grafit ceruzát kicsit hanyagolom, most épp a digitális festés világában élem ki magam, tovább célkitűzéseim közé tartozik az is, hogy még több laikust győzzek meg arról, hogy az eszköz lényegtelen az alkotásban, ha a kellő kitartás viszont megvan, és a végeredmény jó valamely szempontból. Továbbá nagyon szeretnék elszakadni a realizmustól, csak hát nehéz… de kinőttem ezt a cipőt.

Köszönöm a megtekintést! 🙂

Szeláviiiiiii