Az év eme időszakára egyaránt jellemző az, hogy “Boldog karácsonyt” kívánunk egymástól nemtől, hovatartozástól, vallási identitástól, és hajviselettől függetlenül.

Szeretem ezt az ünnepet. Az előkészületeket, a vásárlási rohamot, a hosszú sorokat, a karácsonyfák életveszélyes használatát az utcákon és a mindenre elszánt embereket leszámítva jópofa az ünnep. Már nem érzem azt, hogy bármi köze lenne a kereszténységhez a dekoráció jellegét nem számítva. Már nem ugyanaz a hangulat, mint gyerekkoromban, mikor az egész tele volt misztikummal, talányokkal, nagyapám Don kanyaros meséivel, szüleim mesterkedéseivel az ajándékok és a fa kapcsán. De talán felnőtt fejjel minden más, nosztalgiázni azonban bármikor ér.

Szeretem a karácsonyi sütögetés illatát a levegőben — melynek inkább ízlelője vagyok és nem tevékeny alkotója. Kedvelem a csicsás, csillogó gömbök és egyéb rondaságok felaggatását a műfenyőre, amit felállítás előtt le kell porszívózni, hogy a véletlen fellökése esetén ne lepje el sűrű homály az egész házat. Érdekesnek tartom azt is, hogy ilyenkor vadidegenek is boldog ünnepeket kívánnak már a liftben is, hogy aztán meglepetésemben elfelejtem viszonozni a dolgot, és már csak a becsukódott fémajtónak nyögöm vissza bambán “Viszont hasonlókat!”

Ezért is szeretem azt, hogy írásban is meg lehet tenni ezt a finom gesztust, még ha nem is olyan személyes. Azért kivágom a mindenféle pufók angyalkás, szeretetes, láthatatlan gatyamanós idézeteket és inkább a ctrl+v mellőzésével fejteném ki a következő gondolataimat:

Kellemes, békés és meghitt ünnepeket kívánok minden idelátogatónak! 🙂 Pihenjetek sokat, élvezzétek a családi kör nyújtotta légkört és egyetek abból a sütiből még egyet. A diéta várhat.

Thub