Év: 2010

Fanartok I.

Gondoltam rakok már fel végre pár képet is. Régebben sokat rajzoltam, főként ugye másoltam, de mostanában egyre kevéssé megy. Valószínűleg azért, mert inkább gépen alkotok és akkor is főként fejből. Kicsit sajnálom azért, mert szeretek másolni néha, meg rengeteget is tanultam belőle. Mindenesetre fogok még így is rajzolgatni, de még nem tudni, hogyan alakul a dolog. Legalább kicsit minimalizálódik az “ez fake, nem rajz hanem fotó” és a másik kedvenc klissém a “másolni mindenki tud”. Kár, hogy ezeket eddig nem tudták alátámasztani előttem. Az elsőt ugye pláne, hogy nem, mivel hosszú fárasztó órák eredményeiként jöttek létre a képek és máig is egy rajzmappában porosodik jelentős részük. A másik meg hát… ha mindenki tud, akkor mindenki tud. Várom a bizonyítást az ilyen kommentárt íróktól 🙂 Az írástól balra pl. Arwen található A4-es lapon. Utána rögvest meg egy régebbi rajzom Aragornról is, hogy teljes legyen a páros. Bár utóbbin már nagyon látszik, hogy sokkal korábban készült mint Arwen. A ‘faker vagy” emberek nagy kedvence. Dr. House! Egykor nagyon szerettem a sorozatot rengeteget néztem és nevettem rajta. Bejött a stílusa az öregnek 🙂 Ezzel a képpel kapcsolatban készült egy “így készült” tutorial is. Tele Wip képekkel, leírásokkal meg minden. Viszont szerintem egyelőre ennyi. Kicsit necces a blogbejegyzéseket szerkeszteni, ha dugigrakom képekkel 🙂 Majd legközelebb folytatom. Kommenteket meg továbbra is várom! Névvel ellátva…...

Read More

Pár kocka

Mivel már majd’ egy hónapja nem blogoltam, meg úgy is szeretem szórni a jelentéktelen marhaságaimat a zinterneten, ezért gondoltam közzéteszem eme pár kockás dolgomat. (hehe, kockás, érted? 😀 Mind1, nem érdekes…) Mekkora szemétség már, hogy én kényelmesen terpeszkedem a sejhajommal a kis székecskémben és egyszer csak elmegy a net… nem a saját, mert azt amúgy sem használom, de a szomszédé. Az volt a legstabilabb net, amit el tudtam kapdosni a környéken, erre nem fizeti be a számláit és kikapcsolták neki. 😀 Az már még nagyobb pofátlanság lett volna, ha jelszavassá is teszi előtte. Szóval most kénytelen leszek megelégedni a saját nettel, ami általában egy Harry Potter szitura kezd hasonlatossá válni: a volt-nincs...

Read More

Első Kockartos találkozó

Végre ez is megtörtént… Ott voltunk sokan és jót beszélgettünk, söröztünk 😀 Na de ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején… A nyugati pályaudvarban egyeztünk meg, mint a találkozó színhelye, ahova bevárhatjuk az embereket majd továbbhaladhatunk a kiszemelt kocsma felé – amit nagyszerűen elfelejtettünk, hogy hol van. Szóval egy másfél órás sétálgatás, fejtörés és elkeseredett keresgélés után végül megtaláltuk a célpontot, ami a 6. kerület egyik kocsmája, a B.City Pub volt. Eme hosszú út alatt már össze is szokott a társaság szerintem, mert már nagyban folytak a beszélgetések és a vezetők cikizése, amiért nem találták meg a kocsmát. Woody és Mort természetesen már alapoztak, így enyhe pálinkaszagú felhővel körülvéve kínáltak körbe többszöri alkalommal is egy gyanús termoszt… néhányan el is fogadták, hogy erőt gyűjtsenek a gyalogláshoz – ami egyébként nem lett volna olyan sok. A nyugatiban nyolcan gyűltünk össze végül – Babarózsa, Woody, Vajjéhó, Mort, Rougesst, Garpeer, én és Krisz. Szóval hosszas keresgélés után végül megleltük a kocsmát. El is foglaltuk a helyünket egyik füstös sarokba, ahol még épp láthattuk egymás arcát. A pultoscsaj kissé szkeptikus arccal szolgálta fel a söröket nekünk, szemében enyhe kíváncsisággal. Nem tudta, honnan tért be ennyi érdekes arc. Aztán egy kisebb kockartos morfondírozás közepette felbukkant egy mosolygós antonio banderas. Meg is fordult az agyamban, hogy miért mosolyog ránk ennyire. Majd vidáman köszöntött és bemutatkozott, hogy ő Micky – bajusz nélkül én se ismertem meg...

Read More

Msn és a többiek

Mostanában gyakran fordul elő, hogy inkább a rejtett msn-en vagyok fenn. Míg a publikuson van kb. 100 ember, addig a másikon 12. Ide az olyanokat szoktam felvenni, akik általában használják az msn-jüket rendszeresen, vagy sokat dumálok velük pl. grafikai dolgokról.   Hogy a publikusra miért megyek fel olyan ritkán? Hát a dolog a következő… Mikor reggel elindítom a gépet – ez minden más cselekményt megelőz – elindul valamelyik oprendszer, kapcsolódik a nethez, akkor én rákattintok valamelyik msn kliensre (általában amsn, messenger vagy kmess) és kiválasztom, melyik fiókomat kívánom használni. Azért jelentkezek be, mert ha valakinek valami közölnivalója van számomra, akkor egyszerűbb ez az ingyenes kommunikálás, mint mobilon megbeszélni. Mondjuk azon keresztül amúgy is utálok beszélni, valahogy leblokkolok, ha nem látom a beszélőpartner arcát. Viszont egy dolgot el kell fogadnia mindenkinek: ha azt írom ki, hogy “ne zavarj” “csak akkor írj rám, ha fontos”, akkor én azt komolyan firkantom ki. Ez azt jelenti, hogy épp valamit csinálok a gépen, amit nem szeretek félbehagyni. Nem arról van szó ilyenkor, hogy kifogásom van a beszélgetőpartner személyisége ellen, csak éppen nehezen rázódok vissza az alkotás medrébe, ha folyton félbeszakítanak olyan kérdésekkel, hogy “hogy vagy”, “mit csinálsz épp?” vagy “endoplazmatikus retikulum?”. Rendkívül hálás vagyok azért, mert valaki érdeklődik testi épségem vagy hogylétem felől, szolíd hiúságomnak bármikor jól esik. Csak éppen arról van szó, hogy én válaszolok – és válaszolok, mert az udvariassági formák, a...

Read More

DD & kiállításra került pár képem

Hihetetlen, de végre megkaptam életem első DD-jét Deviantarton 😀 Na ezt jól megaszontam… lényeg az, hogy a deviantart bazinagy és mint tudjuk az ilyenen rengeteg regisztrált felhasználó van. Naponta az izékok kiválasztanak pár képet (szerintem olyan 10 darab mennyiségben) és ezeket az oldal aljára helyezik. Ez azért jó, mert sokan észreveszik a képeket, így valamiféle elismeréshez jut. Ergo örülni kell neki a részemről! 😀 És örülök is. Annyira, hogy még egy unalmas blogbejegyzést is csináltam neki. De hát ez van, örülni kell a kis dolgoknak is és én ennek nagyon tudok x) Egyébként a fenti indiános kép kapott ilyen figyelmes kitüntetést, amit itt meg is lehet tekinteni: http://thubakabra.deviantart.com/#/d2qjadr Sajnos a számomra jeles napnak értékelt dátumon nem tartózkodtam netközelben, pedig muris lett volna lesni, milyen aktívvá válik a profilom 😀 Mellesleg ki lett állítva pár darab képem, mégpedig a Karinthy Szalonban – http://karinthyszalon.hu 210 kép van összesen kiállítva, rengeteg remek alkotó képe, érdemes elnézni rá. Nekem szerintem 2 darab képem van kint, aminek rendkívül örülök és hálás vagyok érte ^^ Egyébként július 23-ig lehet megtekinteni a kiállítást 🙂 Sajna a megnyitóról lemaradtam, szívesen mentem volna rá, de valami közbejött. Megvesztegetés áldozata lettem 😀 Ui.: ha van kedved, hagyj kommentet...

Read More

fotó Thubakabráról meg egy általa sütött zsömléről

Üdvözöllek Thubi blogján!

Kövess emailen!

Így kaphatsz értesítést, ha új blogbejegyzésem van. Ingyé' van és nem spam!

Legfrissebb bejegyzés

  • 2018 Etsy változtatások – dráguló eladás és új havidíj
    Az Etsy változtatások listáját közölte, mely szerint júliustól növekszik a boltosokra nehezedő költség, valamint új havidíjas lehetőségek is lesznek. Hogy ez miként hat ránk, eladókra, még kérdéses, mindenesetre van néhány kalkuláció. Erről többet a cikkben!

Legfrissebb hozzászólások

Éves Archívum